Blog

“Többet kaptam”

“Többet kaptam”

Úgy érzem, többet kaptam a tanfolyamtól, mint amire számítottam. Azt gondoltam, végig különböző tornagyakorlatokat fogunk tanulni. Emellett számtalan, életből vett példán keresztül szemléltette Tímea a test, a betegségek és a lelki történések összefüggéseit.
Kiemelném azt is, hogy szintén példákon keresztül felhívta a figyelmet a nemi nevelés fontosságára, hogyan lehet a felnőttkori gátlásokat a gyerekekbe belenevelni, illetve elkerülni.

Juli, Miskolc, jan. 14-15, Női kezdő

Folytatás →

“Más, mint a könyvből”

“Más, mint a könyvből”

Bevallom, tegnap este kicsit bőgve mentem haza az órádról. Sírtam örömömben és fájdalmamban is. Miért? Mert – gyakorlatban minden egészen más, mint könyvből (kisebb a melléfogás veszélye)!!!!!!!!  Bár hamarabb rátalátam volna az intim tornára is, nagyobb jelentőséget tulajdonítottam volna neki, talán segíteni tudtam volna az Édesanyámon, aki tavaly nyáron meghalt. … Várom a pénteki órát…

K. Judit, 2010. június 12.

Folytatás →

“Pozitív gondolkodásra nevel”

“Pozitív gondolkodásra nevel”

Nagyon sok újat tudtam meg a női test működéséről és arról, hogy mit tehetünk érte. Pozitív gondolkodásra is nevelt [a tréning]. Az agyban dől el sok minden. Nem szabad feladni a legnehezebb helyzetben sem. Köszönöm.

V.né Marika, Miskolc, jan. 14-15, Női kezdő

Folytatás →

“Önismereti tréning”

“Önismereti tréning”

Rengeteg kérdés és gondolat felmerült bennem a tanfolyam során, amiket még emésztgetnem kell. Nem számítottam rá, hogy ennyire mélyen meg fog érinteni ez a torna. Meg is találtam a jó szót erre a tréningre: “önismereti tréning”. Nőiességem felismerésében is segített. Szerencsésnek érzem magam, hogy eljöhettem ide és legszívesebben minden ismerősömet, családtagomat elküldeném ide. Köszönöm szépen!

Csilla, Miskolc, jan. 14-15, Női kezdő

Folytatás →

Hasznos “összegző sztorik”

Hasznos “összegző sztorik”

Az előadásmód nagyon élvezetes, az információk töményen érkeznek, nagyon hasznosnak találom az “összegző sztorikat” is!
Remélem, hogy otthoni gyakorlásnál majd minden előjön, ami pl. az adott gyakorlatról elhangzott. Nagyon sokat tanultam a nőiségről, nőiességről, és külön örülök, hogy ezt egy olyan nőtől tanulhattam, akit szintén fiúnak vártak. Nagyon szeretném, ha a férjemet is el tudnám juttatni a férfi tréningre!

Zsuzsi, Miskolc, jan. 14-15, Női kezdő

 

Folytatás →

“Van lehetőség”

“Van lehetőség”

Nagyon örülök, hogy részt vehettem egy ilyen tornán, mely a tornán kívül adott egy más szemléletet is. Még közel hatvan évesen is van lehetőség változtatásra, javításra. Véleményem szerint az itt hallottakat az iskolai oktatásban tanterv szerint, korosztálynak megfelelően kellene ismertetni. Köszönöm, hogy itt lehettem.

TBP, Miskolc, jan. 14-15, Női kezdő

Folytatás →